Egy falat Rétköz
Meggycibere
vissza
Hozzávalók
50 dkg meggy - 2 dl tejföl vagy 1 dl tej
2 kanál liszt (ezzel sűrítem)
1 dl tej - 3 dl tejföl - pici só
ízlés szerint cukor

A megmosott, szárától megtisztított meggyet pici sóval és cukorral ízesített vízben megfőzzük, majd tejjel vagy tejföllel behabarjuk. Vigyázzunk, hogy csomómentes legyen! Leginkább nyáron, a gyü-mölcsérés időszakában csinálták. Néhol fűsze-rezték szegfűszeggel, fahéjjal is.

Pásztorgulyás
vissza
Hozzávalók
15 dkg császárszalonna - 2 evőkanál olaj - 1 nagyobb vöröshagyma
2-3 gerezd fokhagyma - 1 mokkáskanál köménymag - 1 csapott evőkanál pirospaprika
1 kiskanál só - ˝ kiskanál darált cseresznyepaprika - 1 húsleveskocka
50 dkg savanyú káposzta - 50 dkg burgonya - 1-2 dl tejföl

A császárszalonnát 1×1 centis kockára vágjuk és az olajon kevergetve kissé megpirítjuk, 2-3 perc elteltével a lehéjazott, felaprított vöröshagymát, majd 1-2 perc múltán a zúzott fokhagymát és a köménymagot is hozzáadjuk. A pirospaprikával megszórjuk, elkeverjük, majd azonnal —nehogy a paprika megégjen —1,5 liter vízzel felöntjük. Megsózzuk, a leveskockát belemorzsoljuk és cseresznyepaprikával ízesítjük. A savanyú káposztát néhány vágással felaprítjuk, a levesbe szórjuk. Mikor újra forr, kis lángra állítjuk, kb. 25 percig főzzük. Ezalatt a burgonyát megtisztítjuk, kockára vágjuk, mint a gulyásleveshez szokás és a félpuha káposztához adjuk. Lefedve, úgy 25 perc alatt készre főzzük.

TÁLALÁSA:
 Tálaláskor a tejfölt külön kínáljuk hozzá.

Tejfölös zöldbableves
vissza
Hozzávalók
1 kg zöldbab (vagy 50 dkg konzerv)
8 dkg liszt - 4 dl tej - 3 dl tejföl
1 tojás - ˝ csomag kapor
tetszés szerint zöldpetrezselyem
só - ecet

A zöldbabot megtisztítjuk és kézzel kettétörjük (így jobb lesz az íze), bő lében feltesszük kaporral, petrezselyem zölddel, sóval. Közben elkészítjük a habarást a tojással és a tejföllel. Ha megfőtt a bab, akkor behabarjuk és készre főzzük. Ízesítjük sóval, ecettel, kevés cukorral.


TANÁCSOK:
Nyáron hidegen lehűtve tálaljuk.