Rétköz

A víz birodalma

A Rétköz a víz birodalma volt. A Tisza, mint ,,lüktető ér” hatol át a tájon, valaha ezer ér szaladt szét belőle. A földeket vizek borították az év nagy részében, az ember pedig alkalmazkodni kényszerült. A gazdálkodását, a közlekedését a mindennapi megélhetését a folyók szabta lehetőségekhez kellett igazítania. Az  ezredévnyi természet homogénné formálta az itt élő emberek etnográfiai karakterét és létrehozott egy olyan gazdasági, társadalmi és életmódbeli különállást és sajátosságot, amely a helyi, a rétközi identitás alapjává emelkedett. A mocsarak, sárrétek határánál véget ért a török időkben a hódítók hatalma, a vízi világ menedéket nyújtott, a falvak itt biztonságban átvészelhették a pusztítások korát. A vizeket már a XIX. század második felében megfékezték, megszelídítették, amely ennek a páratlan vízi világnak eltűnését okozta, azonban foltokban a Rétköz mind a mai napig őrzi ennek a letűnt kornak természeti értékeit.

 

A Rétköz szíve

Kisvárda egy patinás múltú történelmi kisváros, a Rétköz szíve. A XIV. és XV. században, a magas egyházi és világi méltóságokat viselő Várdai család birtoka volt. Itt áll az Alföld egyik legmonumentálisabb vára, amely a Váradi család ősi fészke volt.  A vár egy dicsőbb kor emlékét őrzi. A város területén találkoztak egymással azok az utak, amelyek Munkács, Beregszász és Szatmár felől a Tisza kanyaron át tartottak Királyhelmec,  Kassa, illetve a Szepesség városai és a bányavárosok felé. Mint a szív felé futó erek, úgy futottak össze a városban ezek a kereskedelmi utak, melynek köszönhetően Kisvárda kereskedelmi fellegvárrá nőtte ki magát. Ennek a pezsgő gazdasági és kulturális életnek emléke a XVIII. században letelepülő zsidóság hagyatéka, az 1801-ben épülő Zsinagóga, amely jelenleg a Rétközi Múzeumnak ad otthont.